Valami dereng a sarkon

Folytatom a beszámolómat az észak svédországi „kalandomról”. Sajnos, aki azzal a bizonyos feladattal kapcsolatos részletekre vagy képekre vágyik, azt ki kell ábrándítanom de, akad itt látványosság bőven.

Már jártam Vidsel-ben három évvel ezelőtt így a sarki fény nem jelentett újdonságot, de mivel akkor nem számítottam rá, nem is sikerült megfelelő minőségben megörökítenem. Ezt főleg az állvány  és a tapasztalat hiányának volt betudható. Sokat gondolkodtam, hogy most vigyem-e az állványom, de végül is a szív győzött és bekerült a bőröndbe a szükséges kiegészítőkkel együtt.

Az első este még nem volt megfelelő, és ez nem az időjárásnak tudható be, mint sem annak a röpke 6 órás repülő útnak, amivel ide eljutottam. Ez meg is pecsételte a sorsomat és nagyon hamar az ágyban kötöttem ki. Szerencsére az egész hétvégére felhőtlen estét ígért a helyi meteorológia, így több esélyt is kaptam a fotózásra. Kollégám megígérte, hogy ő szolgáltatja majd a fényt, de 10 óra körül megint úgy tűnt legyőz a fáradság. Kómásan be is dőltem az ágyba, azonban csak hamar felvert az – itt van a sarki fény- kiabálás. Mit volt mit tenni, nekiindultunk megkeresni a megfelelő helyet az állvány „felveréséhez”.

Sokat köszönhetek Papp Béla volt osztálytársamnak, aki remek blogot ír a hosszú expozíciós fotózásról különös tekintettel az éjszakai csillagos égboltról. A fényképezőgép paramétereinek beállítása így már gyerekjáték volt és nagyon hamar meg is lett az eredménye. Azonban el kell mondanom, hogy az „aurora borealis” vagyis sarki fény azért annyira nem látványos, mint a fotókon (köszönhetően a Canon mérnökeinek). Valójában egy zöldes vöröses derengés az égen, de kiegészítve a milliónyi csillaggal még is hihetetlen látvány.

Másnap a koreográfia hasonló volt azzal a különbséggel, hogy a jelenségre figyelmeztető kiabálás 11 óra felé ért. Lassan elkezdtem öltözni és kerestem a kesztyűmet, amikor jött az infó: téves riasztás. Én úgy döntöttem, ha már felöltöztem elindulok,  hátha szerencsével járok ami jó választás volt, mert azt nem tudom megmondani, hogy a későbbi időpontnak tudható e be, de sokkal jobban látszott, mint bármikor ezelőtt.

Mivel igen népszerű lett a „fotózkodj sarki fénnyel” így valószínűleg ma is lesz egy sétám, de őszintén nem bánom 🙂

 
 

 IMG_3917a  IMG_3930a

vidsel_04_2015-03-15-00-14-30 vidsel_04_2015-03-15-00-15-06

vidsel_04_2015-03-15-00-15-38 vidsel_04_2015-03-15-00-16-11

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s