Gépek, fények,emberek

Már egy hete tart az MH59. SZDRB kitelepülése a vidseli bázisra, és lassan közeledünk a gyakorlat befejezéséhez. Soha nem hittem volna, hogy az időjárás ennyire a kegyeibe fogadja azt a kis csapatot, aki a feladat végrehajtására hivatott. Mint másodlagosan „fotós” minden reggel fülig érő mosollyal figyeltem, amint a reggeli nap minden akadály nélkül ragyogja be a repteret és a hőmérséklet sem a sarkvidéki arcát mutatja. Őszintén szólva, ilyen világosítással nem lehetett rossz képet készíteni se éjjel se nappal!

 A Légi fölény gyakorlatról remélhetőleg még számtalan képet jelentethetek meg, de most kimondottan olyan képeket szeretnék megosztani, melyek a gyakorlat hátterét mutatják be és azokat az embereket, akik folyamatosan annak sikeréért dolgoznak, mert el kell mondanom, hogy remek kis csapat verbuválódott itt össze. Egy hét alatt volt részünk eligazításokban, oktatásokban,  lövészetekben, alacsony repülésekben, sarki fényben, és még szülinapi buliban is.

 Végezetül fontos megemlítenem, hogy a legtöbb ilyen jellegű feladatról szóló írásban gyakran megfeledkeznek a logisztikai biztosítást végző kollégákról. Most szeretném megragadnia az alkalmat, hogy tolmácsoljam köszönetemet azért az áldozatos munkáért, amit ezért a csapatért tettek!!!

 

word 02 (Másolás)  word 03 (Másolás)

word 04 (Másolás)   word 05 (Másolás)

word 06 (Másolás)   word 07 (Másolás)

word 08 (Másolás)   word 09 (Másolás)

word 10 (Másolás)   word 11 (Másolás)

word 12 (Másolás)   word 13 (Másolás)

word 14 (Másolás)   word 15 (Másolás)

word 16 (Másolás)   word 18 (Másolás)

word 19 (Másolás)   word 20 (Másolás)

word 21 (Másolás)   word 22 (Másolás)

word 23 (Másolás)   word 24 (Másolás)

word 25 (Másolás)   word 26 (Másolás)

word 27 (Másolás)   word 28 (Másolás)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s