Észak lövészei

Lassan teljesen befejeződött a “Légi fölény” 2015 gyakorlat a sarkkör mentén. Írtam már a szállító századról, műszakiakról, sarki fényről, de adós maradtam azokkal akikért ez a gyakorlat megrendezésre került. Ezek pedig nem mások mint a pilóták és vasmadaraik vagyis észak lövészei.

Idén  nyolc pilóta indíthatott első alkalommal éles rakétát a Gripen fedélzetéről, tizenketten pedig megtapasztalhatták milyen is légi célra lőni a fedélzeti gépágyúval. A hajózó állomány felkészültségét dicséri, hogy az összes rakéta találatot ért el, és a gépágyú lövészet is eredményesen zárult. Remek gesztus volt mikor a rakétalövészet után, egyszer csak megjelentek a pilóták a műszakiak szállásán, és egy koccintás keretében együtt ünnepelték meg a sikeres végrehajtását, közösen gondolva azokra is, akik közvetetten segítették őket abban, hogy a vadászpilóták egy következő szintjére lépjenek.

Köszönet a média képviselőinek is a munkájukért, akiknél  bár tudjuk, hogy régebben a hajózók élveztek prioritást, mostanában még is sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a műszakiakra és a repülést biztosító többi állományra is.

vidsel_2015-03-13-08-53-33-0001 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-07-57-11 (Másolás)

vidsel_2015-03-16-13-25-22 (Másolás)   vidsel_2015-03-17-08-51-19-0002 (Másolás)

vidsel_2015-03-16-08-08-24 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-13-22-53-0001 (Másolás)

vidsel_2015-03-16-10-16-18 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-10-27-40-0001 (Másolás)

vidsel_2015-03-16-08-51-18 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-10-49-29 (Másolás)

vidsel_2015-03-17-08-55-42-0002 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-08-31-34 (Másolás)

vidsel_2015-03-17-14-46-01 (Másolás)   vidsel_2015-03-17-14-22-16-0001 (Másolás)

vidsel_2015-03-16-14-18-11-0002 (Másolás)   vidsel_2015-03-16-09-37-35 (Másolás)

vidsel_2015-03-20-11-21-44 (Másolás)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s